kozel blogja

Nah szóval. Ott hagytam abba, hogy a szlovák fószer, aki velem jött, felszállt egy korábbi földalatti vasútra, ami a United Airlines külön termináljához vezet (igen, külön terminál egy légitársaságnak, ez amerika). Miután leadtam a bőrönd-faszát, én is elindultam a vonathoz. Persze közben továbbra is a "kövesd a többieket" elvet követtem. Kb. 5 perc vonatozás után megérkeztem a United Airlines termináljához. Mondanom sem kell, hogy akkora volt....akkora volt, mint egy....mint egy kisebb falu, vagy nem is tudom mihez hasonlítani. Jó nagy volt nah! _____________________________________________________________________________ Halvágy fingom sem volt, hogy hányas beszállóról indul a gép, ezért elkezdtem kérdezősködni olyan figuráktól, akiket úgy gondoltam, hogy talán ott dolgoznak. Sikerült is az egyiknek megmondani, hogy a negyven-nemtom-hányas beszálló az, amit én keresek. Klassz, mondom az meg merre van? Mutatott egy irányba, de előtte természetesen át kellett esnem ismét egy procedúrán. Ismét csekkoltak a beszállás előtt, notimat ki kellett vennem a táskából, cipőmet le kellett vetni, meg ilyenek. A cipőlevetésnél csak azt vigasztalt, hogy reméltem a cipőből kiáramló bűztől lesz valami komolyabb bajuk. Hogy menjenek a francba a sok hülyeségeikkel! Szóval, ránéztem az órámra, ha lett volna, ezért a telefonom után kutattam. Ahogy említettem, háromnegyed egy, ugye? Ekkor szállt fel a gép. Meg is találtam a telómat (fingom sincs milyen hálózaton volt épp), ránéztem és 1 óra 40 percet mutatott. Mondom tutira lekésem, nincs az az ember, aki elkapná ezt a járatot (feltéve ha jártas a reptéren). Rohantam a beszálló felé, de a rossz sejtésem beigazolódott. Lekéstem...Mondom most mi a fasz van/lesz? _____________________________________________________________________________ Mindeközben a nagy télikabát volt rajtam (mert ugyebár úgy indítottak útnak, hogy ott már hó van), plusz a hátizsákom, plusz a notim. Izzadtam mint a ló, álmost voltam, de annyira, hogy majd leragadtak a szemeim, szomjas voltam és nem utolsósorban a szarás is kapdosott. Nem volt más választásom, új jegyet kellett szereznem, vagy mittudomén, fogalmam se volt, mi ilyenkor a teendő. Felkerestem tehát az irodát, ahol az ilyen barmoarcokkal foglalkoznak, akik lekésik a gépet. Kérdezősködtem, hol találom meg minden. Eligazítottak a helyes helyre. Odamentem. Úgy kezdtem a nőnek, hogy nézze hölgyem. Életem egyik legszarabb napja van túl rajtam, ill. még előttem. Nem aludtam istentudja hány órát, először vagyok ezen az óriási reptéren, nem mellesleg az USA-ban is elöször járok, a müncheni géppel érkeztem, ami késett, én lekéstem a jacksoni járatot, a bőröndöm több mint valószínű, hogy a korábbi géppel már elrepült, ideges vagy, itt a jegyem, adjon rá másik dátumot, vagy mittomén, mert nekem egy büdös fillérem sincs, hogy most újat vegyek. A nő nagyon kedvesen visszaválaszolt, hogy semmi probléma nincs, a bőröndje nem repült el azzal a géppel, hanem biztonságban van, nem kell fizetni a jegyért, adunk másikat teljesen ingyen helyette, de a probléma az, hogy a következő járat csupán 8 (igen, nyolc!!!) óra múlva indul (ami tehát este kilenc órát jelentett). Megköszöntem neki a segítséget, aztán keresni akartam egy olyan helyet, ahol alhatok. Próbáltam netre csatlakozni, de nem sikerült...Mondom mi jöhet még ezután? _____________________________________________________________________________ Egyszer csak jött ezután is valami. Ott bandukolok a terminálban, bámészkodva, egyszer csak látom, hogy messziről integet valaki. Mondom szuper, a fószer is lekéste :D:D (hogy milyen jó néha a kárörvendés :D:D:D). Elmesélte, hogy ő is pont úgy járt mint én, csak picivel korábban :D. De legalább nem voltam egyedül. Kerestem egy ilyen kocsmaféleséget, ahol legalább frissítőt tudtam venni (hát persze, mi mást: Pepsi-szart). Nem volt más hátra, minthogy megvurjuk a következő gépet. De mit fogunk addig csinálni? Eldöntöttem, hogy aludni fogok. Illetve váltakozva fogunk aludni. Mert ugyebár míg az egyikünk ébren van, a másik vigyáz a cuccokra. Más megoldást, vagy jobb megoldást nem találtam ki akkor hirtelen, ez tűnt a legjobbnak. Aztán hol én szundítottam, hol a faszi. Legalább egy picikét aludtam. Úgy este hat felé meguntam a semmitevést, gondoltam felhívom a faszit, aki a jacksoni reptéren fog várni, hogy lekéstük, ne várjon minket. Hát perszehogy nem sikerült felhívnom, miért is sikerült volna (nem tudtam Wyoming előhívó-számát). Elkezdtem barangolni a terminálban. Láttam ezt meg azt, de éreztem, hogy nagyon hiányzik az alvás. Néha majd összeestem, annyira fáradt voltam. Aztán olyan este hét óra fele leültem a várakozóban, ahonnan a gépem szállt fel kilenckor. Semmit sem hagytam a véletlenre, kb. 4-szer kérdeztem meg a titkár-picsát a beszállónál, hogy innen száll-e fel a gép Jacksonba. Minden alkalommal kedvesen megnyugtatott, hogy igen, nem kell aggódni. Mondom nem aggódom én, csak szar napom volt... _____________________________________________________________________________ Kilenc órát mutatott az óra, mikor a beszállóellenőrzéshez mentem (mellesleg itt már az útleveled sem kérik, magasról leszarják, hogy külföldi vagy-e, vagy sem). Kiléptem a friss levegőre, mert ugyanis itt nem beszállófolyosón kellett végigmenni, hanem csak úgy simán felmenni lépcsőkön a gép ajtajához. Ekkor ismét egy fura érzés ütött belém. Megláttam a gépet. Kétmotoros, kb. a hetvenes években tervezett nemtom milyen gép volt. De propelleres. Mondom szuper, ha ezen nem döglök meg, akkor semmin. Felszálltam, megkerestem a helyem, leültem és vártam. Az álom majd elnyomott, de azt akartam, hogy legalább szálljunk fel, utána alszom egyet. Beindították a motrokat (nem tagadom, ezen a gépen egy picikét féltem, merthát azért mégsem egy újabb, vagy nagyobb gép volt), és vártam a felszállást. Már annyira hozzászoktam a repüléshez, hogy alig vettem észre, vagy a fáradtságomnak volt betudható, nem tudom már. Lényeg, levegőben voltunk és a célállomás felé vettük az irányt. Egy kedves idős hölgy mellett ültem, szóba elegyedtem vele. Elmeséltem neki a hosszú napomat, hogy miken mentem keresztül, honnan érkeztem, satöbbi. Aztán az öregasszony is aludni tért. És én is....Aludtam egyet, a fószer mögöttem ült, egyedül, elvetődve, horkolva. Mondom klassz, jóemberrel áldott meg a sors. Szundítottam egyet, aztán arra ébredtem, hogy fordulunk rá leszállópályára...Jacksonban...végre... folyt.köv.