A december hónap igen érdekes volt számomra...Ha úgy összegezve nézzük, elég sokminden történt. Kezdődött azzal, hogy sikerült találnom egy mexikói focicsapatot, ahol sikeresen futballoztam indoor soccer-t (gyengébbek kedvéért tornateremben). A csapat nem volt más, mint a Club Santos Laguna és pontosan ugyanolyan mezeket viseltünk, mint az igazi klubb. Szóval minden hétvégén focizni jártam. Teljesítmenyünk hol jó, hol rosszabb volt, erre nem fogok most kitérni. Néha furcsán éreztem magam, hogy én vagyok egyedüli fehér, de aztán megszoktam és befogadtak. A mérkőzések kétszer 25 percből álltak, 5 perces szünetet tartva két félidő között. Később csatlakozott hozzánk három chilei srác, egy brazil, majd egy El Salvador-i, aki nagyon jó futballista volt. Szóval mexikói, szlovák, chilei, el salvadori futballistákból álló csapat volt. Mondanom sem kell, hogy mexikóiakból volt a legtöbb. A mexikói futball eléggé más. Nem olyan technikás, mint az európai, de erre most nem fogok kitérni. Épp egy szombati este volt, mert általában este héttől, vagy este nyolctól játszottunk, mikor mentem az öltözők felé a a Recreacion Center-ben. Tudni kell, hogy a Recreation Center magába foglal egy nagy tornatermet, plusz egy nagy medence-komplexumot, tehát tényleg olyan kikapcsolódási központ. Szóval ballagok az öltözők felé, mikor megpillantom Stefan az úszómedencéknél, hogy izzad mint a ló (gondolom szaunában volt), és integet nekem, hogy beszélni akar velem. Mondom jól van. Azonnal kérdezte, hogy hallottam-e a hírt. Mondom miféle hírt? Hát hogy nem kapjátok meg a vízumot a nyárra. Mondom mivan? Hisz pár héttel azelőtt még azt mondta, hogy minden okés, nem kell félni. Erre mondtam neki, hogy én mindenképp itt szeretnék maradni, mégpedig legálisan. Nem érdekel hogy hogyan, nem érdekel mennyibe kerül, de itt akarok maradni. Mondtam neki, hogy van fősulim, igaz nincs befejezve, de akármi módon, de ott akarok maradni. Azt mondta, hogy lehet rá esély. Megbeszéltünk egy találkozót a Virginian Lodge-ban (bár), ahol majd részletez mindent. Mondtam, hogy oké. De ott és akkor egy világ omlott össze bennem, hogy kezdenek komplikálódni a dolgok. Valahogy mégis biztos voltam benne, hogy nem lesz semmi gond. Szóval egy pénteki este elmentünk a Virginian Lodge-ba. Stefan, két szlovák csaj, meg én. Ott volt az a már említett csocsós dolog, hogy tátott szájjal bámulták, hogy hogy csocsózom, közbe meg se közelítettem a régi formámat. Szóval Stefan elkezdte felvázolni a dolgokat. Azt mondta, hogy van esélyed, hogy ittmaradj, de akkor más típusú vízumot kell szerezned. Legegyszerűbb mód persze elvenni egy yenki nőt, megnősülni, de azt nem akartam. Maradt a suli. Szóval iskolába kell hogy felvegyenek. Valamilyen egyetemre, teljesen mindegy hova, csak felsőoktatású legyen. Mondom okés, benne vagyok a dologban. Azt mondta, hogy akkor sokmindenről le kell mondanod (család, európa, satöbbi). Mondtam, hogy nembaj, bevállalom a dolgot. Egy pillanatra Az Utolsó éjjel című filmből jutott eszembe az a rész, mikor a főhősnek a végén a faterja elmondja, hogy hogy is kezdhet új életet :D. Eléggé bizarr, aki nem látta, annak nagyon ajánlom. Angol címe: 25th Hour. Edward Nortonnal a főszerepben. Na mindegy, megint eltértem a mondandómtól. Szóval Stefan is hasonlóan vázolta fel nekem, hogy hogy is lehet új életet kezdeni. És úgy döntöttem, hogy vesztenivalóm egyáltalán nincs, tehát belevágok. Továbbá december ugye a karácsony, a béke, az újév, es a többi ünnep hónapja. Már másodszor egymás után töltöttem ezeket az ünnepeket távol a családtól (1 évvel azelőtt ugyanis Londonban voltam, és szilveszterkor hullarészegre ittam magam két lettországi haverral). Ezeknek az ünnepeknek a hangulatára most nem szeretnék külön kitérni, elég annyi, hogy túléltem és kész. Továbbá új munkatárs érkezett a munkahelyre. A nevét most diszkrét okokból nem említem, 21 éves amerikai lány volt, Californiából, Santa Barbara-ból, aki pár hétre feljött Wyoming-ba, meglátogatni az édesapját, aki éttermet üzemeltet a belvárosban. Kapcsolatunkat nem részletezem :D Nah, egyelőre ennyi, majd folyt.köv.